Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


M. Szabó Mihály: „Easy Rider, öcsém!” (Egy mezőhegyesi srác a skateparkból)

2015.02.27

Vannak emberek, akik tehetségüknél fogva, külföldön is megállnák helyüket. Azt hiszem, a 20 éves Hájas Máté egy közülük. Ha Nyugat-Európában vagy az USA-ban született volna, talán valamelyik nagyobb cég csapatát erősítené. Csakhogy ez Magyarország, s a lehetőségek korlátozottak. Egyvalami azonban egészen biztos: Máté már profi a BMX-ben, bármikor kapható egy jó tripre, s a tetejébe még szerény is.

 

hajas-mate.jpgMég kiskölyök volt, mikor látott egy BMX flatland bemutatót egy mezőhegyesi sörfesztiválon, s rögtön szerelmese lett a sportágnak. A kilencvenes évek vége felé nem volt még ez az internetes világ, ha bátyjával elcsíptek a TV-ben egy BMX versenyt, áhítattal csüngtek rajta. Aztán saját szórakozásra gyakorolgatni kezdett.

 

– Mikor kezdtél el komolyabban foglalkozni a BMX-szel?

 

– Tizenkét éves voltam, mikor spórolt pénzemből megvásároltam az első igazi BMX kerékpárt. Az első év tulajdonképpen a kísérletezés jegyében telt, Török Máté barátommal ugyanis nehezen fértünk hozzá olyan írásos vagy mozgóképes anyaghoz, amiből tanulhattunk volna. Később megtudtuk, hogy az újszegedi Ligetben van egy BMX pálya, s ide jártunk át alkalmanként gyakorolni. Aztán Szegeden lettem középiskolás és kollégista. Ettől kezdve nem jelentett gondot a gyakorlás.

 

– Mikorra datálható az első sikerélményed?

 

– 2007-ben volt az első amatőr versenyem a Szegedi Extrém Játékokon. Mindjárt harmadik helyezést értem el. Ez óriási lökést adott, egyfajta visszaigazolása volt annak, hogy érdemes annyi energiát fektetni abba, amit szeretek csinálni. Az első profi versenyem, 2010 tavaszán a szentesi skateparkban, szintén első lettem.

 

szallj--szallj--szallj-fel-magasra-.jpg


Szállj, szállj, szállj fel magasra!

 

– Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?

 

– 2011-ben a selejtezőkből másodikként sikerült kvalifikálni magam a Budapesti WestEnd City Center tetején lévő Offline Sports Games (OSG) skateparkban rendezett meghívásos profi verseny döntőjébe, ahol ugyan lecsúsztam a dobogóról, negyedik lettem, de ott volt a hazai versenyzők legjava.

 

– Utolsó szereplés?

 

– Idén február 4-én a kecskeméti Happy New Year BMX Jamen ismét a dobogó legfelső fokára állhattam.

Ha valaki úgy gondolná, a BMX amolyan komolytalan sportág, egy internetes portálon olvastam: Máté csonttöréseken, fogtörésen, agyrázkódásokon, zúzódásokon, rándulásokon, ficamokon, mindezeken felül temérdek bőrsérülésen van túl. Szóval mondhatni, mindenből kapott már. Nem sok ép testrésze van. Mindenesetre kemény fából faragták, nem szokott holmi kis karcolások miatt nyavalyogni.

 

– Ha jól tudom, hamarosan Spanyolországba készülsz.

 

– Igen. Március 16-ától 23-áig Tosse de Marban veszek részt egy edzőtáborozáson. Áprilisban a csehországi Trutnovban rendezik meg a Bike Hall Contest elnevezésű nemzetközi versenyt, ahová mindenképp szeretnék eljutni.

 

– További tervek?

 

– Ez évben végzek az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar televízióműsor-gyártó szakasszisztens szakán. Többek között hátra van még a vizsgafilmem elkészítése. Aztán meg szeretnék elhelyezkedni valamelyik televíziónál. A reklámfilm készítés áll hozzám legközelebb. S hát természetesen, a BMX-ben jó lenne bizonyítani a hazain kívül a nemzetközi porondon is.

 

(2013 április)

 

akkor-nezzunk-egy-masik-trukkot-.jpg


 

 

Tetszett? Lájkold a blog oldalát is!

 

 
 

 

Utolsó kép


Facebook

Elérhetőség

Szabó Mihály

Mezőhegyes, Május 1 tér 6/4
5820

06(30)445-91-18

mihaly.mszabo@gmail.com


Archívum

Naptár
<< Október >>
<< 2018 >>
Ke Sze Csü Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        


Statisztika

Most: 4
Összes: 45515
30 nap: 1966
24 óra: 61