Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


M. Szabó Mihály: „Fáknak nem hallani a növését” (Interjú)

2015.02.23

Az utóbbi évtizedben Magyarországon mozgalommá nőtt a népmesemondás, és a még élő mesemondók felkutatása. Csütörtökön egyik legnépszerűbb képviselőjét, Berecz Andrást látta vendégül Mezőhegyes. Ahogy az erdőben büszkén álló „fáknak nem hallani a növését”, úgy nem hallották meg a helyiek a mesemondó érkezését, mert a József Attila Általános Művelődési Központba bizony kevesen tértek be.

 

Berecz András nótafa, népmesegyűjtő, folklórkutató, előadóművész és tréfamester is egyben. Ahogy ő nevezi magát: álomszövő, amit éjszaka álmodik, nappal mesévé hímezi. Úgy peregnek nyelve alatt az ízes szavak, mint nagyanyja keze alatt a rokka.

 

A mesemondás örömét kunhegyesi édesanyjától kapta, aki nem merte leengedni gyermekét a pesti utcákra, ám meséivel, dalaival odabilincselte fiát a konyhaszékhez. Ezeket a meséket fonta tovább négy gyermekének esti mesévé, majd felnőtteknek ízesítve szétterítette a Kárpát-medencében. Néhány rojtját áthozta nekünk a parkvárosba. „Úgy pergett a nyelve, mint kecskebogyó a jégen.” Ritka szép székely beszédével csiklandozta a maroknyi közönséget.

 

Meséjét dallal pihentette.

 

Lelkemben egy régen letűnt világ éledt újra, Berecz András hangja a szabadság ízét röptette. Nem csalódtam. Kezét a bal füléhez vetette, és egyedi, összetéveszthetetlen hangon és mozdulattal dalolt. Ahogy mesterei, Csorba János széki nótafa „előre hajtja a fülét”, így szinte belülről hallja magát, „ügyeli” a hangokat. Ebből ered a két hang élmény, mintha ketten énekelnénk.

 

Meséi bölcs, tanító mesék, a kis ember csodálatos győzelmeiről a világ nagyjai és hatalmasai felett.

 

Ahogy előadása után faggatásomra fogalmaz:

 

– A mese felkészít a halálra is, elhelyez ebbe az ég és föld közötti, ebbe az elbitangolt helyzetbe. A mese felnőtt volt, mióta világ a világ! A mese egyetemes műfaj és mindent magában foglal és az a szép benne, hogy névtelen szerzők sokan-sokan rakták össze, nagy idő alatt. Ez olyan, mint a cseppkőbarlang, befelé építkezik. És mivel egymáson próbálta ki az emberiség, és nem a szerkesztőségen és az eladott példányszámon, ezért csak az van benne, amit fontosnak tartott. Mértékből és arányból is tökéletes, mivel nagy dolgokat, viszonylag rövid idő alatt mond el. És az is csodálatos, hogy érthető módon teszi. Kísért a mai világban az a szellem, ha valaki okos, akkor, ha lehet, úgy beszél, hogy egyedül csak ő értse. A mese a nagy és nehéz dolgokat igyekszik egyszerűen, és mindenki számára érthetően átadni. Ezt a mai korban kimondani szinte provokáció.

 

– Hogy lesz valakiből mesemondó? – kérdezem.

 

– Az emberből hogy lesz, azt én sem tudom. Belőlem úgy lett, hogy minden voltam, és közben rájöttem, hogy a legelevenebben a színpadon élek. Én először énekes voltam, aki az énekek közé mond egy-egy mesét, történetet, legendát. Most meg mesemondó lettem, aki a mesék közé énekel valamit. De hát a hajlam az érdekes, ami már óvodában ott van. Ha azt mondták, csendes pihenő, én kötelességemnek éreztem, hogy az alsó, a felső és két oldalsó szomszédom ne aludjon. Olyan rezzenéstelen arccal hülyéskedtem, hogy nem volt mellettem alvás. Személyes sértésnek is vettem volna, ha alszanak.

 

– Mikor lettek saját mesék?

 

– Saját mesék úgy vannak, hogy az ember negyvenet elmond mástól, s jön a negyvenegyedik. Amit nem mástól gyűjtöttem, hanem a sok mese, amit könyvekből, ma is élő emberektől megtanulhattam, elkezdenek dolgozni az emberben. Van ilyen mesém, néhány, nem sok. Azok maguktól jöttek. Nem ültem neki, hogy megírjam őket, hanem jöttek saját maguktól.

 

– Van-e kedvenc meséje a mesemondónak?

 

– Mindig van. Mindig az utolsók, amik rárakódnak, azokat szeretem a legjobban. Egy mesét mondok sokszor, megunom, félrerakom, hogy ne érezzem, hogy én papagáj vagyok. Van, hogy új jön elő úgy, hogy egy mesét leporolok. Mostanában az a kedvenc, amelyben bebizonyítja hazug Pista bácsi, hogy a görbeség a maga helyén alkalmas, s azon nem érdemes egyenesíteni.

 

A kevés idő, mit együtt tölthettem vele, szárnyakon szállt el, de várta már a következő előadás helyszíne: Csorvás.

 

„Ennek ez a vége. Mese hátra, rák hátra, én előre. A marha örökké legelőre” – ahogy ő mondaná.

 

(2011 december)

 

berecz-andras.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tetszett? Lájkold a blog oldalát is!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Utolsó kép


Facebook

Elérhetőség

Szabó Mihály

Mezőhegyes, Május 1 tér 6/4
5820

06(30)445-91-18

mihaly.mszabo@gmail.com


Archívum

Naptár
<< Január >>
<< 2019 >>
Ke Sze Csü Szo Va
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      


Statisztika

Most: 1
Összes: 48686
30 nap: 2393
24 óra: 77