Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


M. Szabó Mihály: A hőstett

2015.02.25

1.

 

Mahorkay Vilmos a városi nagyáruház igazgatója túllépte már az ötödik ikszet, de azért nagyon jól tartotta magát, melyet saját bevallása szerint rendszeres életmódjának köszönhetett.

 

– Mert édes barátom – szokta mondani a harmadik kisfröccs után a Négy Ászban Kelemennek, a városka rendőrkapitányának –, rend a lelke mindennek.

 

– Nézz csak rám – mondta egy vasárnap este sztentori hangon –, látsz te az arcomon egy ráncot is?! He?! Nem, te nem látsz az arcomon, édes barátom, egyetlen ráncot sem! – Józsikám, még egy kisfröccsöt! – intette oda a Négy Ász pincérét. – S tudod te, miért van ez így? – fordult újra Kelemenhez. – Nem, te nem tudod, édes barátom. Majd én elmondom neked. Ez azért van így, mert mi a feleségemmel jól osztjuk be az esti programjainkat. Az a titka az egésznek, hogy egy percre sem szabad unatkoznod, édes barátom. Én és Lilike minden hétfőn zenét hallgatunk, kedden nemi életet élünk, szerdán moziba megyünk, pénteken sétálunk, szombaton televíziót nézünk, vasárnap pedig egy kis kimenőt kapok, he-he... Így kell ezt csinálni, édes barátom, s akkor sosem öregszel meg! – Józsikám, fizet!

 

2.

 

Egy péntek este történt. Mahorkay éppen a sétához készülődött feleségével. Felvette vadonatúj halszálka mintájú öltönyét, nyakkendőt kötött – bár meglehetősen utálta ezt a ruhadarabot, de társadalmi rangjához mindenképp hozzátartozott –, vajszínű disznóbőr cipőjét mégegyszer gondosan áttörölte, és várakozott. Várta, hogy Lilike elkészüljön, mint ahogy tíz éve már minden péntek este.

 

Lilike kis idő múltán megtalálta a ruhájához illő kalapkölteményt, s végre elindulhattak. Lassan, komótosan jöttek le a lépcsőn. Egy szót sem szóltak egymáshoz. Baráthné, a szomszédasszony, szokásához híven az ablakban csüngött, Lilike kalapját csodálta. – Na ezt nézd meg öreg! – csettintett hátra a férjének. – Mikor veszel te nekem ilyen kalapot?!

 

Már bent jártak a városban. Kezdett sötétedni. Kivilágították a kirakatokat. Lilikének egy édes kis lila fürdőruhán akadt meg a szeme. – Te Vili, ez tetszik nekem! – bökte oldalba a férjét.

 

– Hogyan, drágám? – Mahorkay gondolatai egészen máshol jártak.

 

– Ez a fürdőruha olyan, de olyan fincsi… – rebegte újra Lilike.

 

– Majd megveszed. De most jó lenne, ha elindulnánk haza. Holnap nehéz napom lesz – nyomott el egy mélyről jövő ásítást Mahorkay.

 

Kilenc óra felé járt az idő mikor a fahídhoz értek. A híd karfájának támaszkodva egy hosszú hajú fiatalember álldogált. – Uram! – szólította meg Mahorkayt –, tudna nekem tüzet adni?

 

Mahorkay kényelmesen előhúzta zsebéből öngyújtóját. Enyhe szél fújdogált a liget felől. Bal kezével védelmet biztosított a pislákoló sárga kis lángnak. Közben jól megnézte a fiatalember arcát, akinek valamilyen furcsa, ironikus mosoly ült a szája sarkában.

 

Szótlanul mentek tovább. Lépteik egyenletesen koppantak az érdes kövezeten. Mahorkay egyszer csak hirtelen a belső zsebéhez kapott. – A pénztárcám!... – kiáltott. – Biztosan az a hosszú hajú vette ki. Azért találtam én olyan különösnek a fizimiskáját. Várj meg itt! – fejtette le magáról Lilike karját.

 

Futni kezdett, de a hídnál már nem talált senkit. Rohant tovább, zihálva kapkodta a levegőt. A Rezeda utca sarkán, a derengő lámpafényben, mintha a hosszú hajút pillantotta volna meg. – Elkapom a gazembert! – lihegte maga elé elfúló hangon.

 

Végre utolérte. A fiatalember a dühös artikulátlan hang hallatán, riadtan fordult szembe üldözőjével. – A pénztárcát!... – üvöltötte Mahorkay.

 

– De uram... – kezdte rémülten a fiatalember.

 

– Egy szót sem! Azonnal adja ide, vagy szétverem a fejét!

 

A hosszú hajú ijedten kapott a zsebéhez, átnyújtotta a tárcát, majd gyorsan futásnak eredt. Mikor hősünk még mindig kapkodva a levegőt visszaért Lilikékez, diadalittasan lobogtatta a bőralkalmatosságot: – Elcsíptem a fiatalurat! Először vonakodott, de ahogy látta, hogy nem tréfálok, azonnal visszaadta.

 

Az asszony újra belekarolt. Évek óta nem volt ilyen büszke a férjére, mint ezen hőstette után. – Képzeld, hogy leesik majd a Kelemen álla, ha vasárnap elmesélem majd neki a Négy Ászban – röhögött tele szájjal Mahorkay.

 

Darab ideig vidáman nevetgéltek. Úgy érezték magukat ismét, mint ifjúházas korukban, mikor még nem kellett heti órarenddel védekezniük lelki egyensúlyuk szinten tartása érdekében. – Drágám, úgy szeretném, ha kivételesen ma is együtt lehetnénk az ágyban! – suttogta Lilike Mahorkay fülébe.

 

A férfi gyengéden karolta át felesége vállát. Sietős léptekkel mentek fel a kanyargós lépcsőn. Már lakásuk ajtajában álltak, mikor Mahorkay felkattintotta az előszoba lámpát. Ahogy a pipereasztalra pillantott, szinte elállt a lélegzete: – Te jószagú Úristen..., a pénztárcám!

 

ejjel-a-fahidon.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Tetszett? Lájkold a blog oldalát is!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

A höstett

(vilhelem margareta, 2017.02.25 21:39)

Nagy fordulat.
Remek,gratulálok tisztelettel !
Babu

 

 

Utolsó kép


Facebook

Elérhetőség

Szabó Mihály

Mezőhegyes, Május 1 tér 6/4
5820

06(30)445-91-18

mihaly.mszabo@gmail.com


Archívum

Naptár
<< November >>
<< 2018 >>
Ke Sze Csü Szo Va
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30    


Statisztika

Most: 1
Összes: 45516
30 nap: 1965
24 óra: 61