Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


M. Szabó Mihály: A két színésznő Mezőhegyesen (Kritika)

2015.02.21

Sok minden kisülhet abból, ha két színésznő találkozik a pódiumon. Még érdekesebb, ha az egyik már rég nincs köztünk, a másik pedig új oldalát igyekszik bemutatni egy monológ eljátszásával. Mert csak keveseknek adatik meg, hogy egyedül lépjenek színpadra, s én ennek lehettem tanúja, azon kivételezettekkel együtt, akik a Nonius Pódium keretében megnézhették az Édes Rózám! Déryné szerelmes élete című darab pódium változatát. Csomor Csilla monodrámája előtt azonban Sás Péter mutatkozott be, megint egy újabb oldaláról. Ismerik a szlogent: Sás – Más.

 

sas-peter.jpgKosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai című költeménye a csodás, de félelmekkel teli gyermekbirodalmat idézi az emlékezet mélységeiből:

 

„Legyen minden cukrászda a tiétek,

a méz, a bonbon és a karamell,

és szoptasson ez a kegyetlen élet,

mint egy szelíd és lanyha anya-mell.”

 

zárult a versciklus egyik részlete Sás Péter tolmácsolásában. Nem ám simogatón, nem negédesen, bizony nem búgó gerle módjára. Ezt már az időközben férfivá serdült gyermek kiáltja, sürgeti, követeli, bömböli… pedig tudja – hisz’ tudnia kell! –: nincs már cukrászda, nincsen méz, oda a bonbon és a karamell, helyette viszont otthonába a zord, a kegyetlen, a nagy büdös élet költözött, mely szop(t)at bennünket, ha kell, s ha nem, ha kérjük, s ha… Szóval, a nagy magyar valóság! Az édenkert elvesztése! Kosztolányi melankóliája szikrázó drámává alakul.

 

Charlie: Könnyű álmot hozzon az éj, Szécsi Pál: Szeretni bolondulásig, Egy szál harangvirág, Máté Péter: Ő című slágerei nála új értelmet kapnak, a szimpla kis retro nóták költészetté nemesednek. Ezt bizony fanyalogva venné az X-Faktor négyes fogata, s biz’ az előadót elmélkedni küldené, szabadulna már kicsinyég a sallangoktól. Sás Péter emberből van, néha elcsúszik egy-egy hang, de a műmájerkedés teljes mértékben idegen tőle. Úgyhogy ne reménykedjenek a show-műsorok készítői! Nem jelentkezik náluk próbajátékra. Az énekes és Kulcsár Sándor szintetizátor kísérete harmóniában voltak. Mintha már ezer éve lépnének fel együtt.

 

Márkus Alfréd és Harmath Imre Meseautó című filmslágerét hallgatva végig arra gondoltam – miért pont ennél a dalnál jutott eszembe?! –, Sás Péternek jutalomjáték lehetne a Kabaré című musical konferansziéjának megformálása. Minden adottsága megvan hozzá. A harmincas évek végi berlini lokál lelke ő. Gátlás nélkül kell pojácává, ripaccsá lenni a kedvéért, s eközben mintegy hordozni kell a legtisztább ellenállás szellemét: hiszen a totalitárius komolyság-betegség, a fanatizmus ellen feszített humor embere is. Mit tegyünk a fanatizmussal? Nevessük ki! Csináljunk belőle viccet. Mert ha az emberségből nézzük, valóban nem vehető komolyan. A konferanszié a modern ember utolsó illúziója – hiszen igaza van és még sincs.

 

Rövid szünet. Csend. Esőszag. Ha szabad kölcsönöznöm egy sort az Öreg fiú dalából: „Kopog az ősz az ablakon.” Kinyílik az oldalajtó, Csomor Csilla Csokonai Vitéz Mihály egyik versét énekelve öregasszonyként úszik be a pódiumra, magával hozva Déryné Széppataki Róza szellemét. Meggyújtja a gyertyát íróasztalán, majd leül, s írni kezd naplójába.

 

Burjánzanak az emlékek. A kislánykor a szigorú édesanya mellett; Schenbach Rozália a színésznő, aki 1810-ben szerződik a második magyar színtársulathoz, ekkor magyarosítja nevét Benke József színigazgató javaslatára; az esküvő, mikor bánattól könnyes szemmel mond „igent” Dérynek. Az örök asszony. Az örök színésznő. Keveset mondok, ha kijelentem: átváltozó művész. A fiatal csitri eljátszása épp úgy nem okoz gondot számára, mint a megfontolt, tapasztalt primadonnáé. Nem azért, mert tudom, hogy egyik példaképe, de van benne valami tolnaykláris attitűd.

 

A Reformkor és a magyar színházművészet egyik legemlékezetesebb eseménye a Pesti Magyar Színház 1837-es megnyitása. A „nemzeti” jelzőt az új színház igaz még nem viselte a nevében, de viselte – működése első percétől kezdve – rendeltetésében olyan színészekkel mint Laborfalvi Róza, Egressy Béni, Megyeri, Szilágyi, Szigligeti és Déryné...

 

Mit tehetett egy alig 20 éves lány 1813-ban, ha kitartó udvarlás után megkérik a kezét? Igent mond egy gyorsan brutálissá vált házasságra, amiből egyetlen menekvése az ébredező Magyar Színház. Széppataki Róza ő, a vad, a hímsoviniszta Déry István fiatal felesége, a 19. század legismertebb magyar színésznője, akinek szerelmi élete épp oly híressé lett, mint színpadi játéka. Ezt az életművet, ezt a különleges pályafutást vette alapul Fráter Zoltán a darab megírásához. Modern megszemélyesítője Csomor Csilla, aki Déryné sorsát, életét és pályáját sok ponton magáénak érzi. A darabot Őze Áron rendezte.

 

Nos, igen. Sok minden kisülhet abból, ha két színésznő találkozik a színpadon. Még érdekesebb a dolog, ha a művészek a Jászság szülöttei (mindketten Jászberényben születtek – a szerk.) és az egyik már rég nincs köztünk, a másik pedig új oldalát mutatja egy monodráma eljátszásával.

 

A magyar nyelv és színház felemelő és csodás története – a két művésznő életét követve – egy hátborzongatóan izgalmas előadásban.

 

(Mezőhegyes, 2012. október 27.)

 

csomor-csilla-deryne-szerepeben.jpg

 
 

 

Utolsó kép


Facebook

Elérhetőség

Szabó Mihály

Mezőhegyes, Május 1 tér 6/4
5820

06(30)445-91-18

mihaly.mszabo@gmail.com


Archívum

Naptár
<< Október >>
<< 2018 >>
Ke Sze Csü Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        


Statisztika

Most: 1
Összes: 45511
30 nap: 1963
24 óra: 58