Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


M. Szabó Mihály: Az elválaszthatatlanok

2015.02.05

Állt a félig nyitott ablakban a tört csipkéjű függöny mögött, fújta maga elé a Marlboro göndör füstfelhőit. A fák lombjait ide-oda ingatta a pajkos kedvű tavaszi szél.

 

Az akácok borzas kis lánykontyai. Az utca másik oldalán egy görnyedt hátú, ballonkabátos férfi húzódott be az ódon kapualjba, tenyerébe rejtette öngyújtója sárgás fényű, imbolygó lángját, cigarettára gyújtott.

 

S akkor – ki tudja miért? –, az a megmagyarázhatatlan vágy. Igen, a megismerés vágyának nyers ösztöne. Emberek, akikkel nap mint nap találkozik és nem tudja milyenek. Szeretnek valakit? Valaki szereti őket? Magányosak? Boldogok? Boldogtalanok?

 

Átkozott depresszió. Már két napja, hogy ki sem mozdult a házból. Bújta a könyveit. Mint Rousseau, fülemülének nevezte az olyan kötetet, mely magányosan áll ott a polcon, magányosan énekelget magának. Összeolvasott mindenfélét. Nietzschét, Jasperst, Mándyt, Esterházyt. Még arra sem igyekezett időt szakítani, hogy az írások tartalmát megeméssze. Egyik könyv a másik után.

 

A tudás, mint kategorikus imperatívusz? Egy fenét! Egyszerűen valami hiányérzet. Szája sarkában gunyoros mosoly. Mintha csak a fogát csikorgatná.

 

– Akolmeleg?

 

A télen Vass Mityuval az Evita presszóban. Mityu okos szeme.

 

– Mért dobod be olyan gyorsan azt a konyakot?

 

Már akkor is zavarta a plebs. Szerette volna a képükbe vágni:

 

– Csak éltek bele a nagyvilágba!

 

– Lazíts egy kicsit, öregem! – mondta Mityu.

 

Persze aztán alaposan cserben hagyta. Három hétre rá, százhússzal csavarodott fel ócska Wartburgjával egy út menti eperfára. Mennyire haragudott rá ezért. Egy européer. Egy, a kontinens minden táján otthon lévő, kedves vagabundus.

 

Akolmeleg, Mityu? Talán neked volt igazad!

 

Aztán egyedül Barbara adott értelmet életének. Vele mindenről lehetett beszélgetni. Einsteinről és Eizensteinről egyaránt. Barbara azonban néhány hónapra külföldre utazott vendégprofesszornak. Japánban tart előadásokat a Kodály-módszerről.

 

Hmm! De vajon honnan ez az übermensch-mentalitás? Ugyan honnan? Özvegy édesanyja nehéz körülmények között taníttatta. Bármilyen banálisan hangzik, neki mindig kétszer annyit kellett tanulnia a jelesért, mint például Varga Petinek, akinek orvos szülei valóságos könyvtárral rendelkeztek. „A nép egyszerű fia” szégyelli övéit? Igen? Nocsak! Pedig soha nem tagadta meg a mamát. Gondoskodott róla a halála utolsó percéig. Istenem! Milyen büszke is volt a fiára, mikor megjelent első kötete a Szépirodalminál. Egy pillanatra elhomályosodott a szeme. Igaz, csak egy pillanatra.

 

Kihajolt az ablakon. Éppen Pataki, az asztalos bicegett végig a ház előtti járdán, jellegzetesen kacsázó járásával.

 

– Levegőzünk, művész úr?

 

– Hová lesz, Patakikám?

 

– Csak ide a Vakegérbe. Tudja, egy pofa sör mindig jót tesz az embernek.

 

– Ha lehet, most az egyszer magával tartanék.

 

Aztán az a lassú, végtelenül lassú séta a sarki talponállóig.

 

Edit, a csaposlány mesélte másnap, hogy egész idő alatt a nőkről, meg az időjárásról beszélgettek, vicceket meséltek egymásnak. Pataki úgy nevetett, hogy valósággal csorogtak a könnyei, s közben a térdét csapkodta.

 

Azóta teljesen elválaszthatatlanok.

 

elvalaszthatatlanok.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tetszett? Lájkold a blog oldalát is!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Utolsó kép


Facebook

Elérhetőség

Szabó Mihály

Mezőhegyes, Május 1 tér 6/4
5820

06(30)445-91-18

mihaly.mszabo@gmail.com


Archívum

Naptár
<< Október >>
<< 2018 >>
Ke Sze Csü Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        


Statisztika

Most: 4
Összes: 45516
30 nap: 1967
24 óra: 62