Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


M. Szabó Mihály: Egy kosár hazai – Naplójegyzet (Mezőhegyes, 1992 augusztus)

2015.02.14

Harminc napja tart a hőség. Magyarországon mindenütt. Testet, lelket nyomorító állapot. Az ember, ha déltájban utcára lép, agyveleje – úgy érzi –, menten elpárolog.

 

Éjszaka van. Gluzek lakótelepi lakásunk konyhájában végre 30 oC alá süllyedt a hőmérő higanyszála. Csendes a ház, csak a tücsökzene monoton prüntyögése zsongítja fáradt agyamat. Elhelyezkedem íróasztalomnál. (Íróasztalon, feleségem konyhaasztalát értsd – egy mezei népművelőnek miből is futná íróasztalra? De ha futná is!... Egy másfél szobás lakótelepi lakásban, három gyermekkel, hely sem volna számára!)

 

Alkalmi „dolgozószobámban” akad egyéb furcsa bútordarab is. Nyitom a hűtőszekrényt, valami gyors szellemi táplálék után kutatva. Több mint tízéves, eredeti funkcióját elvesztett készülék. Öreg obsitos. Nem volt szívünk kidobni „motorbalesete” után. Ebben tárolom jegyzeteim, sűrűbben forgatandó könyveim.

 

Ciceró mondta: „Egy szoba könyv nélkül olyan, mint egy test lélek nélkül.” Nos, hűtőszekrénynek ennyi lelke, aligha volt. Roskadoznak fémvázas polcai.

 

Kezem egy sötétkék gerincű könyvre téved. Kiemelem „csupalélek” otthonából. Németh László: Művelődéspolitikai írások.

 

Két mérföldkő magyarságtudatom vándorútján: Németh László, Csoóri. Különösen Németh László. Tanulmányait 2-3 évenként újraolvasom. (Csoóri, Nappali hold című kötetével fogott meg, hogy többé el se engedjen talán. Bevallom, rá korábban nem figyeltem, pedig érdemes lett volna.)

 

Felütöm a Németh-kötetet. Kusza hieroglifák. Lapszéli jegyzeteim. (Tanulmányokat, mindig ceruzával a kezemben olvasok.) Most mégsem ezekből idézek, elragadtatásom hangjainál sokkal fontosabbak Németh László bölcs szavai: „… a műveltség nem ünneplő ruha, amelyet hordani kell. A műveltség a helytállás segédeszköze, a kifejezés szerszáma, a vállalkozás fegyverzete. Az a műveltség, amely csak műveltség, meddő és fonnyatag.”

 

Németh fontosabb gondolatai mindig torkon ragadják az embert. Csoóri írja róla valahol: „Életműve kimeríthetetlen gondolatbánya, érzelemraktár, indulatbank; egy lenyűgöző arányú anyahajó, mellyel körül lehet hajózni a Földet.”

 

* * *

 

latinovits-zoltan.jpgLatinovits, a nagy találkozás. Borzongva hallgattam verseit, mert azok voltak, az ő versei: Latinovits-Ady, Latinovits-Petőfi, Latinovits-József Attila.

 

A ’70-es évek vége. Ködszurkáló. Hét-nyolc éve kerestem már antikváriumokban, barátoknál, ismerősöknél hasztalanul. Végül is Fonyó Pali barátom által sikerült valakitől kölcsönkapnom. (Az ő bátyja Fonyó József színművész, aki Várkonyi igazgatósága alatt játszott együtt a Vígben Latinovitscsal.) A könyv csak egy hétre enyém. Mit tegyek? Elolvasom ötször-hatszor? A szavak, mondatok előbb-utóbb feledésbe merülnek. (Akkor még remény sem volt új kiadásra.) Egy frászt! Latinovitsból egy szó sem veszhet el számomra. Kivettem egy hét szabadságot. Gépeltem éjjel-nappal, míg csak össze nem futottak előttem a betűk. A hatodik napon, mint Isten a teremtéssel, elkészültem a másolással. Még időben vissza is tudtam küldeni a könyvet.

 

Fonyóval Balatonszemesre is elzarándokoltunk. (Életünk azon szakasza volt ez, mikor még minden tétovázás nélkül Pestre utaztunk megnézni egy Zeffirelli-filmet a Filmmúzeumban, vagy Szolnokra a Szigligetibe, Jarry: Übü királyának színházi premierjét.) Pali nagy fotós volt, gyönyörű felvételt készített Latinovits sírjáról. Évekig függött a kinagyított, szépen felkasírozott fotó orosházi, Zombai utcai albérleti szobám ágya fölött.

 

Mikor megtudtam, hogy Latinovits 1976. június 4-e éjjelén Balatonszemesen vonat elé vetette magát, kicsordultak könnyeim. Őt sem tudtuk megőrizni a múló időben. Számomra Ő Nap volt, egyértelmű, hogy halála napfogyatkozás. (45 éves volt akkor, egyidős apámmal.)

 

Hajnali négy óra. A tücskök fáradhatatlanul cirpelnek. Szemhéjamat ólomsúlyok húzzák. Pislákoló értelmem gyérülő fényében felvillan még egy Cocteau-idézet: „Írni annyi, mint elárulni magunkat.” Márai így reagálja le Cocteau mondását: „Igen, az író elárulja, leleplezi magát, amikor ír, minden szó, jelző, mondatfűzés árulkodik, elmondja a személyiség legféltettebb titkát –, Őt, akit nincs mód kendőzni többé, amikor ír valaki.”

 

Ecce homo.

 

latinovits-zoltan-sirja-balatonszemesen.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Tetszett? Lájkold a blog oldalát is!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Ecce homo

(vilhelem margareta, 2017.02.14 15:31)

Kedves Mihály, örvendek hogy ennyi mindent tanulok Töled
Szeretettel gratulálok a történethez meg irói tehetségedhez !
Babu

 

 

Utolsó kép


Facebook

Elérhetőség

Szabó Mihály

Mezőhegyes, Május 1 tér 6/4
5820

06(30)445-91-18

mihaly.mszabo@gmail.com


Archívum

Naptár
<< Január >>
<< 2019 >>
Ke Sze Csü Szo Va
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      


Statisztika

Most: 1
Összes: 48692
30 nap: 2397
24 óra: 75