Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


M. Szabó Mihály: Halálig tartó szerelme, a színház volt (Kritika)

2015.02.14

Kétségtelenül nehéz, talán nem is szabad összehasonlítani különböző színházi műfajokat, most mégis azt kell mondanom: idén mindenképpen a legérettebb, legszínvonalasabb produkciónak lehettek tanúi a mezőhegyesi Nonius Pódium azon vendégei, akik megtekintették Pozsgai Zsolt Tolnay Klári 1930 című színpadi játékát Kautzky Armand, a Madách, és Kara Tünde (Jászai-díjas), a Békéscsabai Jókai Színház színművészeinek az előadásában.

 

tolnay-klari.jpgA darab minden pillanata a magyar színházművészet egyik legnagyobb alakjáról szól, az évszám pedig arra utal, amikor az ugyan budapesti születésű, de szorosan a Nógrád megyei Mohorához kötődő Tolnay Rózsi (sic! – a szerk.) zárdanövendék volt Nyíregyházán. Remek ötletnek bizonyul, hogy az akkor tizenhat éves apácajelölt karácsony este egyedül maradván Mater Heinrich „nőiesített” férfi tanárral – akivel egyébként is kölcsönösen vonzódnak egymáshoz – előre, egészen élete végéig elmeséli a rá váró jövőt.

 

A cserfes és ambiciózus fiatal lányka történeteit eleinte csak gyermeki kelekótyaságnak hiszi Mater Heinrich, a lány legkedvesebb tanára. Ám lebegő vágyai biztos szárnyakra lelnek azáltal, ahogy eljátsszák a mesét. A lányka történeteinek lendülete a tartózkodó tanárban is érzelmi változásokat indít el: belemegy a „veszélyes” szerepjátékba és feszülten várja a végkifejletet. Először a csodált apa szerepét, majd Hevesi Sándorét – akinek ajtaján először kopogtatott a fiatal Tolnay egy meghallgatásért – játssza el. A meghallgatásokról Tolnay gyönge biztatásokkal távozott, de azok különösebb eredményt nem hoztak. De rövidebb, hosszabb időre megjelennek Mater Heinrich (Kautzky Armand) megszemélyesítésében Bókay János író, lapszerkesztő, Rajnay Gábor színész, és Heltai Jenő színidirektor is.

 

Tolnay Klári végül Jób Dánielt rendezőt bűvölte el természetességével, a Klári nevet is tőle kapta, mondván minden második tehénnek Rózsi a neve, aki által felvételt nyert a Vígszínházba. A tapasztalatlan lánynak csak azt a kötelező feladatot szabta, hogy minden próbát végig kell néznie. Eleinte persze csak kisebb szerepeket kapott, de az idő múlásával tehetsége egyre nyilvánvalóbbá vált. Alig telt el pár év és egy ország bámulhatta egy meseautóban ülve (ahová Gaál Béla filmrendező ültette be) a mozivászonról.

 

Ahogy a mesében folytatódna: a szerelem is ráköszöntött Ráthonyi Ákos filmrendező képében, de csalfának bizonyult érzése és a házasságuk hamar vakvágányra futott. A fiatal lány az első kudarcához érkezett, magára hagyva nem tudott megfelelő anyja lenni lányának. A színésznő, aki bármit képes volt eljátszani a valós életben, az anyaság szerepét képtelen átélni. (Zsuzsanna lánya 16 éves, amikor búcsút vesz tőle és elindul megkeresni édesapját.) Tolnay Klári a színházba menekült és ott találta meg vigaszát, majd az igaz szerelmet is a tíz évvel fiatalabb Darvas Ivánnal, második férjével. A két erős jellem azonban nehezen értett szót egymással, és habár a szerelem hatalma sokáig feledtette velük problémáikat, mégis elérkeztek egy ponthoz, ahol csak a békés válás segíthetett. Ettől kezdve haláláig tartó hűséggel és szenvedéllyel élt a színészetnek.

 

1977-ben mutatta be a Madách Kamaraszínház Arbuzov Kései találkozás című művét. A cím mindent elárul, két idős ember összetalálkozik, és föllobban köztük a szerelem. Mindössze két szereplőből áll a „gárda”, a nő szerepében Tolnay Klári, a férfi pedig közeli jóbarátja, Mensáros László.

 

Mindkettejük jutalomjátékaként emlegetik ezt a darabot. A színház vezetősége ugyanis nem várt különös eredményt az előadástól, a premier azonban kirobbanó siker lett, s ehhez kapcsolódik egy kedves történet, ami színházi körökben azóta már legendának számít. A Hétfői hírek 1977. december 12-i számában így örökítette meg a történetet:

 

„… Ilyesmi se esett meg már egy évszázada széles e hazában: már mint, hogy kifogják a lovakat a primadonna hintajából! Össze is futott a szokatlan eseményre szombaton késő este a sok száz járókelő, sorra nyíltak ki a környező házak ablakai. A Madách Kamaraszínház bejárata előtt ugyanis hamisítatlan békebeli gumirádlis várta Arbuzov „Kései találkozás” című lírai játékának női főszereplőjét. Színipartnere: Mensáros László, a nagy sikerű premierről kitóduló közönség sorfala között ültette fel a konflisra a meghatottságtól síró-nevető színésznőt, majd befogta magát a rúd elé és körbehúzta a kocsit a színház előtti téren. Az „utolsó pesti gavallér” – eredeti megható meglepetésként – a filmgyárból kölcsönözte ki erre az alkalomra a millenium-korabeli járműveket. Zúgott a téren a taps, virágcsokrok repültek Tolnay Klári lábai elé…”

 

A Vígszínház 1945-ben tűzte műsorára Márai Sándor (1900-1989) Varázs című művét, mely egy idős cirkuszi illuzionista ifjú felesége iránt érzett szerelméről szól, aki azonban a tigrisidomárba szerelmes… A férfi főszereplőt, Krisztiánt Ajtay Andor, a feleséget, Estellát Tolnay Klári játszotta.

 

A színházi próbák alkalmával ismerkedett meg személyesen Tolnay Klári és a szerző, Márai Sándor. Az író figyelemmel kísérte a darab próbáit, szinte minden alkalommal megnézte a felkészülő művészeket. Tolnayval, aki nagy rajongója volt az irodalmárnak, eleinte a színműről beszélgettek, majd egyre többször kerültek szóba más témák is… Kettejük között igazi mesébe illő kapcsolat alakult ki.

 

Nem meglepő módon általában ez a történet ragadja meg leginkább az embereket, hisz talán mindenki életében volt már egy ilyen kapcsolat… Ezért sem megyek most el szótlanul a művésznő életének eme állomása mellett, s azért sem, mert ebből a plátói szerelemből egy nem mindennapi versciklus is született.

 

Márai Sándor nős volt. Ez önmagában is bonyodalmat jelent, s elég ahhoz, hogy a viszony ne legyen felhőtlen, hisz az emberben mindig ott bujkál a félelem, s a lelkiismeret is számtalanszor üzen… Kettejük kapcsolata nem került napvilágra egészen az író haláláig.

 

Tolnay Klári ugyanis a végsőkig tiszteletben tartotta Márai erre irányuló (kimondatlan) kérését, és talán ha nem születnek ezen érzelmek nyomán a már említett versek, titok is marad örökre ez a viszony.

 

Kara Tünde sokszínűen, illúziókeltően, az érettebb korszakaiban is meggyőzően személyesíti meg híres elődjét, a szép hangú Kautzky Armand pedig fegyelmezett, hiteles partner ugyancsak minden szituációban. „Hol élsz, hol alszol, jaj ki őrzi álmod? / Érted-e ezt az őrült, vad világot? / A tengeren, éjen, falvakon át / Hívlak! Hallod? Aludj. Jó éjszakát.” – írta „Felébred és nyugtalan” című versében Tolnay Klárinak Márai. Sorainak Pozsgai Zsolt darabja akarva-akaratlanul is aktualitást kölcsönöz…

 

A színmű Párkány László újságíró Tolnay Klári „Egyes szám első személyben” című könyvének adaptációja, Mater Heinrich figurája azonban már Pozsgai fantáziájának szülöttje, hiszen csak egy férfi játszhatja el, a színészóriás életében szerepet játszó férfiakat. Őt a valóságban Mater Mohácsnak hívták, s parasztlányból lett apáca. „Már az első évben eldöntöttem, hagy apáca leszek” – mesél Tolnay, Párkány Lászlónak. „Mater Moháccsal a kertben sétálgattunk, amikor felfedtem szándékomat, de mindjárt hozzá is tettem: nem olyan apáca szeretnék lenni, aki csak úgy térdepel, imádkozik, meg bezárkózik. – Hát milyen? – kérdezte. – Tevékeny apáca. Gyógyító valamilyen lepratelepen, vagy tanítóapáca a négerek között Afrikában. Mater Mohács félrehajtotta a fejét, majdnem szomorúan mondta: – Nem leszel te apáca... nem leszel te apáca... – Miért? Talán rossz vagyok? – Nem – mondta tűnődve – de benned mocorog valami. Nem, nem maradsz te apáca...”

 

A dramaturgiai váltásokat Pozsgai nem látványos fény-, vagy hangeffektusokkal, hanem egy-egy dodekafóniába hajló Bartók-motívummal oldja meg, ízlésesen.

 

Müller Péter író, aki ifjú dramaturgként közelebbről ismerte Tolnayt, egy cikkében ezt írta róla:

 

„Léleklátó volt az az apáca, aki sok évtizeddel ezelőtt azt tanácsolta néki, a fiatal novíciának: menjen ki a világba, s legyen színésznő. Talán nem is a tehetségét, de lelkének izzó és gyötrelmes feszültségét látta meg, amellyel egy kolostor falai között megőrülhetett volna.

 

Színésznő lett, de hozta magával az apácaságot is. A színpadon nemcsak a személyes sikert, de Isten és önmaga békéjét is keresi. Tud az angyalok nyelvén, de veszedelmes közelségből ismeri az ördög titkait. Profi „vérszínésznő”, de színpadi lényéből valami olyan személyes és privát sugárzás árad, hogy az ember időnként felszisszen: ezt már nem szabadna megmutatni a nyilvánosság előtt. Ezt ő is tudja. Nemcsak merész kitárulkozó, de ügyes rejtőzködő is: hiszen mosolya mögé bújik – de ez a mosoly sohasem takarja el teljesen. Átszikrázik rajta egy életen át, vívott belső küzdelem tüze s nyugtalansága. Olyan küzdelemé, melyben egy nála gyengébb halandó régen összeroppant volna. Szomjasan kívánja a magányt – de nyilvánosság nélkül nem tud élni.

 

Megveti a hírnevet és az ünneplést, de lényével állandóan felidézi maga körül a csodálatot. Könyörtelen tekintettel átlát minden hazugságon - a sajátján is -, de nálánál varázslatosabban nem tud hazudni senki. Imái felszállnak a legmagasabb ideák válaszvilágáig – de ugyanakkor otthon van a kiábrándítóan józan és pocsék és zűrzavaros és bűnös hétköznapi világban.”

 

Sás Péter színművész a darabot megelőzően (annak hangulatához alkalmazkodva) a szokásosan magas színvonalon szavalta el a magyar, de talán nem túlzok, ha azt mondom a világirodalom legszebb szerelmes versei közé sorolható Petőfi Sándor: A négy ökrös szekér, valamint Nadányi Zoltán Ezüst hálóval foglak című halhatatlan sorait.

 

 

 

(2013. május 25.)

 

kautzky-armand-es-kara-tunde.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tetszett? Lájkold a blog oldalát is!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Utolsó kép


Facebook

Elérhetőség

Szabó Mihály

Mezőhegyes, Május 1 tér 6/4
5820

06(30)445-91-18

mihaly.mszabo@gmail.com


Archívum

Naptár
<< Január >>
<< 2019 >>
Ke Sze Csü Szo Va
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      


Statisztika

Most: 2
Összes: 48692
30 nap: 2397
24 óra: 75