Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


M. Szabó Mihály: Huszonnégy év „Bikiniben” (Exkluzív interjú D. Nagy Lajossal)

2015.03.01

d.-nagy-lajos.jpgHa bárhol az országban szóba kerül a bikini, az izgalmas női ruhadarabot követően, alighanem D. Nagy Lajos neve hangzik el. Ez nem is meglepő, hiszen a remek énekes több mint két évtizede a Bikini együttes frontembere. A zenész Tiszalökön született, de négyéves korában Budapestre költöztek. A fővárosi évek alatt sem maradt hűtlen szülővárosához, hiszen a nyarakat rendszeresen gyermekkori évei helyszínén tölti. Az együttessel évről évre készíti lemezeit, járja az országot, több ízben külföldre is eljutott. A zenei sikerek mellett boldog házasságban él. Három gyermek édesapjaként béke, harmónia és nyugalom veszi körül, ami feltétel nélküli boldogságot jelent számára. A zenésszel a júliusi hagyományos mezőhegyesi címerhullató buli előtt beszélgettünk.

 

– A Bikini 2007-ben ünnepli fennállásának huszonötödik évfordulóját. Napjainkban kevés zenekar büszkélkedhet ilyen magas korral. Elárulnád, mi a siker titka?

 

– A dalok és a bennük lévő szellemiség. Azt hiszem ezek teszik időt állóvá koncertjeinket, és persze a zenekar tagjainak hozzáállása, akik kellő fegyelemmel élik meg ezeket az éveket.

 

– Siker ide vagy oda, a Bikini mégsem létezett 1992 és 1997 között. Mi indokolta ezt a szünetet?

 

– A kilencvenes években politikailag, gazdaságilag, érzelmileg egyaránt óriási káosz volt az országban. A zenei élet sem volt más. Nem a zenészek uralták a szakmát, hanem a pénzemberek, az ügyeskedők, az úgynevezett siker producereknek kikiáltott emberek. Gőzerővel folyt a közönség becsapása a különböző playback „koncertekkel”. Ekkor terjedt el az a gyakorlat, hogy közölték velünk, ne hozzunk drága hangfelszerelést, tegyünk fel egy CD-t, és csináljunk úgy mintha zenélnénk. Akkor egyöntetűen úgy döntöttünk, köszönjük, mi ebből nem kérünk. Szétváltak útjaink. Nem tudtuk, lesz-e valaha folytatás, mert nem láttuk az alagút végét. Úgy tűnt számunkra, a zenének egyszer és mindenkorra vége, hiszen a közönség habzsolta ezt az ipart, boldogan tapsolt ahhoz, hogy átvágják.

 

– Mivel foglalkoztál a pauza ideje alatt?

 

– Szóló lemezeket készítettem, illetve volt egy zenekarom D. Nagy és a Frakció néven. Sokat tartózkodtunk a stúdióban, különböző dolgokkal kísérletezgettünk, évente öt-hat koncertet játszottunk, mert az előbb említett okok miatt, nem volt többre igény.

 

– Mi segített abban, hogy öt év után a visszatérést választottátok?

 

– 1996 őszén összejöttünk Lojzival (Németh Alajos, a Bikini együttes vezetője – a szerk.), beszélgettünk arról, mit csináljunk a jövőben. Van-e még mondanivalónk? Elhatároztuk, csinálunk egy Bikini válogatás lemezt, meglátjuk, fogy-e. Azt azért hozzá kell tennem, annak ellenére hogy a csapat nem játszott, nem volt olyan nap, hogy a TV-ből vagy rádióból ne csendüljön fel egy-egy slágerünk. Ezrével kaptunk leveleket, telefonokat, volt amikor hazamentem, a lépcsőházban húszan aludtak hálózsákban, kérték, mondjam meg mikor lesz újra Bikini. A Budapest Sportcsarnokban 1997-ben játszottunk egy telt házas koncertet, a válogatás lemezből nem győztek eleget gyártani. Egy csomó zenekarral összefogtunk, akik hasonló cipőben jártak. Megalakítottuk a „Zenét a színpadra!” mozgalmat. Próbáltuk segíteni egymást, koncerteztünk, és két-három esztendő alatt eljutottunk oda, már tudják az emberek, mi a különbség egy élő koncert és egy playback előadás között.

 

– Négy éves korodig Tiszalökön éltél? Mit jelent számodra a megye?

 

– Szabolcs-Szatmár? Az ország egyik olyan megyéje, ahol viszonylag megmaradtak a régi értékek. Egyébként Békés megye is ilyen. Szabolcsban, Békésben ha végigsétálsz egy falun, még lehet beszélgetni az emberekkel. Ezeken a helyeken járva, mindenképpen feltöltődöm egy kicsit.

 

– Milyen emlékek jutnak eszedbe a gyermekkorodból?

 

– Rengeteg rossz élményem volt. Sokat költöztünk. A szüleim elváltak, a nagymamám nevelt. Azért a rosszból is lehet tanulni. Már akkor megfogadtam, ha gyermekeim lesznek, törekszem arra, ne olyan gyermekkoruk legyen, mint nekem volt. El is követek mindent ennek érdekében.

 

– Mennyi időd jut a családi programokra?

 

– Így nyáron csak akkor tudok foglalkozni a gyerekeimmel, ha magammal viszem őket – például most velem vannak –, ilyenkor mindig belecsempészek a turnéba egy kis családi programot, már amennyire lehetséges. Az elmaradt együttléteket ősszel és télen próbálom kompenzálni, igyekszem minél többet velük lenni.

 

– Boldognak érzed magad?

 

Hallgat. Mintha a válaszon gondolkodna. Cipőjével a földet rugdossa. Megrezzen, majd váratlanul felemeli a fejét. Kihívóan kérdezi (lehet, csak szórakozottan?):

 

– Tessék?!

 

– Boldognak érzed magad?

 

– Abszolút, persze! Nagyon – hangzik a lakonikus válasz.

 

Lassan elindulunk a koncertdobogó felé.

 

(2006 július)

 

Tetszett? Lájkold a blog oldalát is!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Utolsó kép


Facebook

Elérhetőség

Szabó Mihály

Mezőhegyes, Május 1 tér 6/4
5820

06(30)445-91-18

mihaly.mszabo@gmail.com


Archívum

Naptár
<< Október >>
<< 2018 >>
Ke Sze Csü Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        


Statisztika

Most: 1
Összes: 45511
30 nap: 1962
24 óra: 58