Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


M. Szabó Mihály: Kései szerelem

2015.02.04

November 30-án este azt kérdezted tőlem: – Mi lesz velem?! (Nem, nem, tévedés ne essék, nem az volt a kérdés, meghalsz-e?) Azt kérdezted tulajdonképpen, ha meghalsz, mi történik utána? És én nem tudtam válaszolni! Zavartan néztem félre, s azt kérdeztem: – Hívhatom az orvosi ügyeletet? (Homokba dugtam a fejem. Ki tudja miben reménykedtem? Ugyan miben? Előtted fényesebb volt minden, mint a Nap!)

 

Június 1-seje van. Ma fél éve, hogy meghaltál. Mécseseket gyújtunk, mint már annyiszor halálod óta. Virág, egy huszonnégy éves kisbaba, kikerekedett ép fekete szemével nézi a táncoló lángokat. Hozzábújok. Érzi, hogy rázkódik a vállam. Ő is hozzám dugja kis buksiját, EQ-ja 130 körül, s ez már – a szakirodalom szerint – zsenialitást jelent. Ha éppen jól érzi magát (nincs rohama), ráhangolódik lelki frekvenciám hullámhosszának bármely tartományára.

 

Miért gondolják mégis oly sokan, hogy az értelmi fogyatékosok nem normálisak? Miért? Azért mert nem képesek önálló életvitelre? Miért, hogy kutyára, macskára, mindenféle kedvenc hobby állatra azt mondják: milyen okos, milyen értelmes, milyen intelligens? De ki állapítja meg, hogy mi a normális? Hát persze, a többség. De mi van, ha tévednek (lásd Thomas Szász: Az elmebetegség mítosza című könyvét), ha az értelmi fogyatékosok a normálisak, s mi, úgynevezett értelmes emberek az értelmi fogyatékosok?

 

Nem tudom, Virág érezte-e mennyire sérült a lelked? Nem tudom, tudja-e hogy az apád, néha színjózanul éles konyhakéssel zavarászta az egész családot az udvarukon? Nem tudom, tudja-e, hogy te mindig csak az édesanyádat féltetted, nehogy valami baj történjék vele? Nem tudom, tudja-e, mennyire szégyellted magadat, mikor hét évesen bepisiltél ilyenkor éjszaka?

 

Bűntudatom van! Nem tudom, voltál-e valaha boldog? Talán…, néha egy kicsit. Talán először velem is. Aztán, mikor jött a halálos kór, mintha átértékelted volna az életed. Döbbenten mondtad nekem halálod előtt egy héttel: – Soha nem gondoltam volna, hogy egyedül csak rád számíthatok!

 

Előttem nem szégyellted, hogy a kemoterápiától csomókban hullott a hajad. Tudod, te micsoda lelki teher volt számomra, mikor megmaradt hajtincseidet nekem kellett levágni elektromos hajvágó géppel? Azt hittem, elsírom magam.

 

Előttem nem szégyellted már azt sem, hogy az utolsó napokban én pelenkáztalak, mostalak ki a fekáliából. És én nem undorodtam. Valami nagy-nagy lelki nyugalom szállt meg akkor, csak arra gondoltam, valamit, valamit adhassak még neked egyszer önzetlenül, mielőtt elmész.

 

Olyan emberi volt a halálfélelmed. Kérted, fogjam a kezed. Emlékszem, fogtam csontsoványra fogyott csuklód, be volt hunyva a szemed, de tudom, hallottál mindent. Síri csend volt. Szinte hallottam, hogy kattognak fejedben vetítőgéped filmkockái. Nem beszéltünk. Nem volt rá szükség! Te már készültél a nagy útra! Én készültem arra, hogy elveszítelek!

 

Hat hónap nagy idő! Féltem, nem bírom majd. Virág, a munkám, az ordas magány… és látod, még mindig itt vagyok. Őrzöm az emléked, ápolom, gondozom a kislányunkat, s néha abban reménykedem, talán valaki engem is megőriz majd az emlékezetében.

 

Először azt hiszem magamban beszélek. De nem! Mintha hangos szavak hagynák el ajkamat. Magam is meglepődöm. Félve, halkan, mint bevérzett gyomorból az alvadt vér, buggyannak ki számon a váratlan mondatok: – Szeretlek! Hiányzol, nagyon!

 

anya.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Tetszett? Lájkold a blog oldalát is!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Utolsó kép


Facebook

Elérhetőség

Szabó Mihály

Mezőhegyes, Május 1 tér 6/4
5820

06(30)445-91-18

mihaly.mszabo@gmail.com


Archívum

Naptár
<< Október >>
<< 2018 >>
Ke Sze Csü Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        


Statisztika

Most: 1
Összes: 45511
30 nap: 1963
24 óra: 58