Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


M. Szabó Mihály: Levél gyermekének (2012 végén, 2013 elején?)

2015.02.16

Édes Fiam! Sír, zokog a lelkem, mikor olvasom posztodat a fészbukon: „Magyarország, nem szeretlek!” Elfogytak mind az igenek, s már a nemek sem csengenek igazán jól. Magyarország helyben jár, azt is lassan, fáradtan, unalmasan. Miben bízzunk, ha nincs kiben? Druszám: Ladányi Mihály, a józsefattilai, villoni gyökerekkel áldott vagy vert költő, még „csak” kedvesebb hazáért mondott „imát” a Ráolvasás című versében, ma már inkább egy élhetőbb hazáért emelnénk fel szavunkat – ha lenne fül, mely meghallaná, ha lenne szív, mely érezni tudna ájult sóhajunk hallatán.

 

Olvasd csak ezt a kis gyöngyszemet:

 

Ladányi Mihály:

 

Ráolvasás

 

Adj a kéménynek lila füstöt,

adj a reggelnek tíz kakast,

adj a tócsának fodrozó szelet,

 

adj a halálnak fehér gyolcsot,

adj az ekének csonttalan mezőt,

s adj a költőnek esővert életet,

 

adj az anyának jobb fiat,

vénebb hullát a temetőnek,

s a munkásoknak kemény öklöket,

 

adj az állatnak meleg ólat,

adj az Istennek arany inget,

és kedvesebb hazát mindenkinek.

 

Majd így panaszkodik A haza című versében:

 

Izzadt arcomba beleásít a haza.

Utcalányok napoznak tenyerében

és új kocsikból kikáromkodó új urak,

A haza szivarzsebe számomra lakhatatlan.

 

Rövid élete vége felé ironikusan veti hazája szemére:

 

Helyzetdal

 

Rossz viskómban kora reggel

ébredtem az egerekkel –

Könnyed nótám írom mostan,

minekután kezet mostam.

Mire hoztam, mire vittem!

Poharam is üres itten.

Az a jövő nyűtt álom már

– krákogja az álomtitkár.

Akit illet, annak nonszensz,

hogy non ihlet, midőn non szesz.

Mármost ha nem lelem helyem

sem álom- sem illemhelyen:

ne szóljon meg a hatalom,

hogy tőle eltandoridom.

 

Hogy végül aztán a „szépség huligánja” egy csemői öreg présházban végezze életét 1986. szeptember 20-án (még nem volt 53 éves sem!), egyedül, magányosan; a társadalomtól, családjától, gyermekeitől (kicsi törpéitől, ahogy nevezte őket) valószínűleg a maga által készített lőrétől átlényegülve, szíve megadásával áldozzon a halál oltárán.

 

De még ezt is megírja előre:

 

Nekrológ

 

Tegnap egy vidéki tanyán megpihent Ladányi Mihály költő

viszonylag fiatalon.

Korábban úttörő munkát végzett

a költészet deheroizálása terén.

Beteg érzelmeket operált, szabad ritmusokat ültetett át

elhájasodott jambusokba.

Életében méltatlankodva méltatták magánrendeléseit

válóperes bíróságai.

 

E verssel Ladányi feliratkozott a halhatatlan költők közé, akik önnön sírversüket írták meg a tragikus irónia eszközével.

 

Mindez, posztod olvasván jutott eszembe. Igen, most kell menni! Míg a haza, maga alá nem temet!!! (Mondom ezt úgy, hogy lelkemet közben éles-érdes fájdalom mardossa!) Igen, mielőtt a jelképes lift összeégne, s utasa lépcsőházi sorsán végigtekinthetne:

 

Születtem sónak, jókedvet ízesíteni,

születtem szívnek, hangnak, tapintás gyönyörének,

itt jártam simogatásra kész tenyérrel,

az örömet akartam felmutatni vele.

De mindig szél fújt és eső esett,

bírák, gyámok, őrök ültek mellém.

Hát csak a tévelygés örömei maradtak,

kocsmák, szerelmek, és persze álmok,

hogy eljön az a kor, azért is eljön.

 

– mint ahogy Ladányi írja az Égő liftben című versében.

 

De nem jött el még az a kor Magyarországon: sem az ő életében, sem azóta!

 

Majd... Valamikor... Talán...!

 

Apád

 

a-magyar-ugaron.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Tetszett? Lájkold a blog oldalát is!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Utolsó kép


Facebook

Elérhetőség

Szabó Mihály

Mezőhegyes, Május 1 tér 6/4
5820

06(30)445-91-18

mihaly.mszabo@gmail.com


Archívum

Naptár
<< Október >>
<< 2018 >>
Ke Sze Csü Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        


Statisztika

Most: 1
Összes: 45511
30 nap: 1963
24 óra: 58