Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


M. Szabó Mihály: Miért nem lesz soha öngyilkos? („Egy szart, kedves hatalom!”)

2015.02.04

Lett volna rá, lenne rá oka. Mégsem teszi. Egy volt tanítványát hónapok óta próbálja lebeszélni öngyilkossági szándékáról. Úgy néz ki, eredménytelenül. Hamvába holt kísérlet! Szerelmi bánat, mondja a volt tanítvány. Na és?! Nem vagy te Rómeó, s az a „Júlia” sem Júlia.

 

Eh, inkább magáról beszél.

 

Tudja, hogy bármely, bármilyen jellegű hatalom, bármit megtehet egy autonóm és kevésbé autonóm személyiséggel (pláne az utóbbival!). Elveheti munkáját, pénzét, fegyverét, paripáját. A multi felvásárolhatja a napilapot, melyben majd’ egy évtizedig szívvel lélekkel végezte munkáját, csak azért, hogy piacot vásároljon magának, és kiakolbólítson onnan minden addig ott dolgozó újságírót. A nagyvállalkozó szedheti sátorfáját, magával víve minden létező financiális és materiális vagyont, hogy szélnek eressze azt a TV stábot, mely közel másfél évtizedig szolgáltatott egy kisvárosnak jó és kevésbé jó TV műsorokat. Az állam visszamenőleges hatállyal hozhat olyan törvényeket, hogy véglegesített állását, egyik napról a másikra, kénytelen megszüntetni munkáltatója az állampolgárnak. (Állam az igen, de polgár? Vajon mit jelent ez a szó, már rég elfelejtette.) A bankok adósságai fejében bármilyen vagyonára rátehetik kezüket, aztán ha marad még valami jövedelme, annak ötven százalékát is letiltják. Megtehetik. Adós fizess! Persze mindez arra a hatalomra nem vonatkozik, mely lehetetlenné tette, hogy egyáltalán embernek érezhesse magát.

 

Már ennyi történés is bőven elég lenne ahhoz, hogy engedjen szuicid hajlamainak! (Egy szart, kedves hatalom!)

 

De beszéljen inkább magánéleti tragédiáiról. Édesanyja, 44 éves korában akasztotta fel magát fürdőszobájuk gerendájára, ő az évben töltötte a huszonnégyet. Fel kellett emelnie, és ordibálnia apjának: – Hozz egy kést, le kell vágni anyámat, felakasztotta magát! Miután anyját a földre fektették, négykézlábra állt. Felváltva ugatott, ordított, ugatott, ordított, ugatott. Rávetette magát az élettelen testre, rázni kezdte: – Kelj fel már, baszd meg! Nem igaz, hogy nem élsz! Te soha nem hagynád itt egyetlen szülött gyermeked! – a mentősök szedték le róla. – Fiatalember – mondták –, térjen észhez, látja hogy már nem él. Artikulátlan hangon üvöltötte: – Itt hagytál árván, te büdös kurva!

 

Első házasságából először ikrei születtek, hét hónapra. Két pici fiú. Az egyik három, a másik hat órát élt. Efemer, röpke, rövid, tiszavirág-életű, gyorsan elmúló, átmeneti földi jelenlét? Hirtelenjében nem is tudja, hogyan fogalmazzon. Tény, hogy felesége, hónapokig az ő vállára borulva zokogott, mikor meglátott az utcán egy kisbabát.

 

Apja alkoholista volt. Lett? Volt? Vagy már úgy is született? Hiszen az ő apja meg 27 éves korában halt meg, kezében egyéves gyermekével. Diagnózis: szifilisz és tüdőgyulladás. Igen, a soha nem látott nagyapa szerette bizony az italt és a nőket. Mészáros mester volt. Volt egy szolgálójuk is. Hárman feküdtek egy nagy ágyban. Jobbról a szolgálólány, középen a nagymama, balról a nagypapa. Éjjel, mikor nagyapa úgy gondolta, hogy nagyanya már alszik, átmászott nagyanyán és megkefélte a szolgálólányt. Nagymama mozdulni sem mert, szótlanul nyelte könnyeit. A kurválkodással… nos, összeszedett egy szifiliszt. Sebaj?! Egy este meg úgy bebaszott, hogy a kapualjukhoz érve hóra feküdt és elaludt. 1932-ben azért még nem volt ám olyan fejlett az orvostudomány! Nagyanya, bár újra férjhez ment, több gyereket már nem szült, az első gyereke meg a második világháború harcaiban esett el a Fekete-erdőben. Falubéli katonatársa hozta a hírt, hogy a fiú a háta mögött szaladt valahol a katonatársakkal együtt a németek elől, és egyszer csak annyit hallott: jaj, de nem mert hátrafordulni, futott, ahogy csak tudott, mentse az életét. Nagymama nem hitte el. Évekig kereste, kerestette fiát. Első férjének sírját meg haláláig látogatta. Az öcs, mármint az elbeszélő apja, lassan felcseperedett. Dettó, mint nagyapa. Pipa, pia meg a harmadik. Ha felöntött a garatra, az élőfába is belekötött. Aztán meg csodálkozott, miért verték lószarba az orrát valamelyik macskaköves úton. Nem, ő nem kapott sem kankót, sem szifiliszt. 59 éves korában, a szokásos ivászat után bevett egy egész üveg altatót. Őt csak a boncasztalon látta. Peregtek könnyei. Mégiscsak az apja volt.

 

Anyai nagybátyja permetlé megivásával adott egy nagy sallert az életnek. Mindössze ötvenéves volt.

 

Második házasságából, legkisebb gyermeke oxigénhiánnyal született. Jövő januárban tölti a huszonötöt. Négykézláb közlekedik. Kanállal kell etetni, cumisüvegből iszik, pelenkázni kell. Egyedül neveli. Második felesége egy éve hunyt el tüdőrákban.

 

Kettesben élnek kislányával. Lakás, vagyon nincs. Rokkantsági ellátásából, újságszerkesztői fizetéséből rendre vonják az ötven százalékot. (Életfogytos, szokta néha mondani, kínjában röhögve. Nem tud ugyanis annyi ideig élni, hogy levonják tőle összes adósságát, pláne a kamatokkal együtt!) Élni mégis kell! Az élet szent dolog.

 

Nélküle, kislányát intézetbe vinnék. Maximum fél éve lenne hátra amúgy is egyhangú kis életéből. (Hospitalizálódás, rácsos ágyba helyezés, szeretethiány, fekvés, felfekvés, tüdőgyulladás.) Hogy ő mit tud neki adni? Csak féltő-óvó szeretetét, gondoskodását. De kislányának ez a legtöbb, ami adható! Szóval, maga az élet!

 

Öngyilkosnak lenni nagyobb gyávaság, mint megmaradni!

 

ongyilkossag.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

Tetszett? Lájkold a blog oldalát is!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Utolsó kép


Facebook

Elérhetőség

Szabó Mihály

Mezőhegyes, Május 1 tér 6/4
5820

06(30)445-91-18

mihaly.mszabo@gmail.com


Archívum

Naptár
<< November >>
<< 2018 >>
Ke Sze Csü Szo Va
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30    


Statisztika

Most: 3
Összes: 45515
30 nap: 1966
24 óra: 61