Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


M. Szabó Mihály: Szerelmes történet

2015.02.04

Rémálom volt. Nem a legrosszabb, mi emberrel történhet, de mégiscsak rémálom. Félig megfagyva ültem albérleti szobámban. Én voltam a loboncos hajad, mit félóráig is fésülgettél a tükörben, és én a virágmintás pongyolád, melyet hazaérvén hanyagul magadra öltöttél. És gyűlöltelek ezért! Mennyire gyűlöltelek! Már kedvenc Esterházy regényem sem érdekelt (mit tudsz te egyáltalán Esterházyról?), folyton azon járt az eszem, látlak-e még valamikor.

 

Idegesen cigarettára gyújtottam. Tél volt akkor is, mikor először megláttalak, te rámmosolyogtál, beleborzongtam egészen, drága nő, dadogtam magam elé, megfordultál, kívánsz, te kis buta, kérdezted, s nem tudtam mit válaszoljak, arcomon rózsapír égett. Szűz vagy még, siettél segítségemre, hát persze, bólogattam, és akkor megfogtad a kezem, és úgy követtelek, mint egy istennőt. De ki gondolta akkor még, hogy házasság lesz találkozásunkból. Igaz, én sürgettelek. Anyám kis híján kitagadott, pont ezt a feslett – itt most eltekintek az általa használt kifejezéstől – nőszemélyt kell feleségül venned, drága száján szinte fortyogott a fertelmes szó, de látva eltökéltségemet, végül engedett.

 

A boros üveg alján alig kotyogott már némi furmint. Fény és árnyék. Ez jellemezte rövid kapcsolatunkat. Boldog voltam, ha boldog voltál, és szomorú, ha szomorúnak láttalak. Azt hiszed, tudtam, hogy halott vőlegényed az, ki még mindig benned él?

 

Elég volt arra gondolnom, hogy gyermekünket hordod szíved alatt. De ő egyre kevésbé érdekelt téged. Nem babusgattad Jitkát, nem énekeltél neki, nem beszéltél hozzá, persze mindig a legszebb dolgokat vásároltad neki, hiszen a mi lányunk nem akárki, mondtad, de soha nem karoltad át, soha nem puszilgattad hamvas arcocskáját. Mégis, mikor elváltál tőlem, nemcsak magadat, őt is elvetted tőlem. Hónapokig álmodtam arról, hogy ismét ölemben tartom, lovacskázunk, s vékony kis hangján azt fuvolázza: apa még, még!

 

Újabb és újabb hullámokban tört rám hiányod! Odakünn szakadt a hó, fújtak bolondul december szélbikái, a sorházi albérletben fájdalmasan nyöszörgött a gang elkorhadt ajtaja. Egyszercsak valaki hirtelen elsuhant ablakom előtt. Kinéztem. De már nem volt ott senki. Az ajtókilincsen egyetlen fenyőág himbálózott. Karácsony volt. Már nem is éreztem annyira ordas magányom. Lehet, hogy akkor árultalak el először?


 

magany.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tetszett? Lájkold a blog oldalát is!

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Utolsó kép


Facebook

Elérhetőség

Szabó Mihály

Mezőhegyes, Május 1 tér 6/4
5820

06(30)445-91-18

mihaly.mszabo@gmail.com


Archívum

Naptár
<< Október >>
<< 2018 >>
Ke Sze Csü Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        


Statisztika

Most: 1
Összes: 45511
30 nap: 1962
24 óra: 58